Monitorizare de presă

Căutare

Cuvânt cheie

Organ:

Tematica:



Numele cotidianului: Erdélyi Napló
Anul şi data apariţiei: 25.07.2006
Tematica: legea minorităţilor naţionale
Categoria articolului: editoriale
Autorul articolului: Pleşa Vass Magda
Titlul articolului: Szándéka már van, gépfegyvere még nincs
Numărul fotografiilor: 0
Acces online: https://www.hhrf.org/erdelyinaplo/archivum.php?id_lapszam=207


   Az ember, akit évtizedek óta ismerek, jó román. Eddig nincs is semmi baj. Szereti saját nemzetét, és nem sértegeti az etnikumokat. Szóval jó ismerősnek és civilizált embernek tartottam. Figyelmeztettek mások, hogy vigyázzak a „szókimondással”, mert az illető a România Mare hű olvasója, s hogy nagy-romániás. Úgy vagyok vele, hogy amíg nem tesz keresztbe nekem vagy nemzetemnek, addig nem zavar sem a lapja, amit olvas, sem a pártja, ahová tartozik. Ezt szoktam meg, és ebből egy jottányit sem engedek. A Férjem ugyanis, akinek teste immár 15 éve pihen a Házsongárdi temetőben, a magyarok mellett cikkezett a Szabadság napilapban. Úgy tartotta, hogy az elnyomottak mellett kell szólni és írni, mert az emberség így diktálja. Nem miattam tette ezt, hanem mert ilyen volt a világnézete. Ha sok ilyen román lenne, a fejünk se fájna, s Erdély ismét tündérkert lenne.

      Emberünkre visszakanyarodva viszont elmondhatom, hogy emberismeretből megbuktam. Mióta ugyanis az autonómia terítéken van, mintha hideg udvariasság lett volna az arcára írva, mikor találkoztunk. Ez év március 15. óta maradt a hivatalos köszönés meg néhány közhely. De aztán bejött Gyergyóditró: „Autonómiát a székelységnek!” Ez volt az utolsó csepp a civilizált, diplomás románunk poharában. Időt szakított szerény személyemre, leült velem beszélgetni. Szerfölött gyanús volt, mert az indulat ott vibrált a szemében. Mintha nem ő lett volna. Le is dobta álarcát, majd elvesztette eddig oly keserűen őrzött önuralmát, s kiöntötte szelídnek hitt lelkéből a bilit. Az ám! Láttam a színeváltozását, szemeiben a dühöngés tüze égett, úgyhogy az idegroham minden tünetét kimerítette magatartása. Meg akarta mondani bár egyetlen magyarnak a véleményét, veszekedni szeretett volna, mert sajnos sokan vannak, akiken az autonómia szó hallatára a veszettség jelei mutatkoznak. „Ebben az országban minden bajunk a kisebbségek miatt van!” – kezdte mondandóját. Közölte, hogy a székelyek autonómiát akarnak. Mi nem tetszik ezeknek Romániában? És egyáltalán, mit akarnak a magyarok?!
      Átvillant az agyamon Arany János egyetlen sora, mikor a dühöngő Toldi Györgyről így ír: „Csak lesték a szolgák, kell-e már kötözni.” Emberünk ekkor robbantotta dühének bombáját: „Eu aş împuşca pe toţi!” Vagyis ő valamennyit lelőné!
      Ez már több volt a soknál! Úgy éreztem magam, mintha egy kivégző osztag előtt állnék, s ez az ember lenne a tüzet vezénylő tiszt. Aztán csendesen megkérdeztem, engem is lepuskázna-e. Gyilkolás helyett a szégyenérzet lett úrrá rajta. Téged? Nem, dehogy. Miért nem? – kérdeztem rá. Én is magyar vagyok. Le kell lőnöd engem is a többivel együtt. Velük akarok meghalni, hiszen pont az a szép, hogy mi kivégzendők fogjuk egymás kezét, míg te a gépfegyvereddel babrálsz. Lelkének rákos daganata szemlátomást lohadni kezdett, mert látta, hogy túllőtt a célon. A nagypofájú gyáváknak semmi sem fáj jobban, mint amikor a gúny mérgezett nyilaival leterítik őket. Ez rosszabb a géppuskánál, ez ellen nem tudnak egy védekező szót kimondani. Aztán beszéltem arról, hogy az önrendelkezés csak jót tesz majd a román–magyar barátságnak is, meg hogy Erdélyt nem csatolják vissza Magyarországhoz, s azt meg kell szoknia Romániának, hogy nekünk jár az önrendelkezés joga. Rémülten láttam, hogy történelemtudása egyenlő a zéróval, azaz két zéróval. Ekkor már hátrálni kezdett, és kezdte viccesnek feltüntetni beszélgetésünket, ami lehetetlen volt. Miután megköszöntem, hogy nemes gondolatait velem megosztotta, kértem, vigyázzon, nehogy a gyilkos gondolatok felemésszék egészségét.
      Hogyan reagálhat az autonómia gondolatára a „popor vastagja”, ha egy közepes műveltségű román így mer beszélni?! S miért is ne merne? Hiszen a román kormány újból és újból a szőnyeg alá söpri a kisebbségi törvényt, méghozzá azoknak a magyaroknak a segítségével, akiknek a történelem soha nem fogja a javukra írni, hogy ma is ott lébecolnak a kormányban (remélhetőleg rövid ideig). Persze ők okosabbak, mint a mi emberünk, és ebből kifolyólag alattomosabbak is, s többet is ártanak a magyarságnak.
      Már indulni készült vendégem, mikor egy utolsó tőrdöfésre méltatott: „Akinek nem tetszik Romániában, az menjen el innen!” Akkor felvilágosítottam, hogy sokkal több román hagyta itt ezt a román kánaánt, mint ahány magyar, s az a csodálatos, hogy nincs is honvágyuk. Ha volt is, kigyógyultak belőle! Minket pedig ne küldjön el senki, mert egy kicsivel hamarabb érkeztünk ide a Kárpátok koszorújába, mint azok, akiket Szent István királyunk jövevényként befogadott.
      A mi emberünk főpapja Vadim, istene a Nacionalizmus, ő meg a gyűlölet apostolai közé tartozik.
      Az én bölcs nagyikám azt mondogatta: Édes fiam, soha ne mondd, hogy „verje meg az Isten” az olyan emberre, aki ostoba, mert elég verés az rajta, hogy elment a szép esze. Nem is mondom. Valamennyire még sajnálom is, azaz lesajnálom. Végső és egyetlen megnyugtató megoldás, minden félelem elűzője az, ami Jézus Krisztus mondott: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni.” (Máté, 10. fejezet) Az ötvenhatosok testét szétlőtték, vagy a szovjet tankok széttaposták, vagy a kommunisták börtöneiben halálra kínozták, de a lelküket nem tudták megölni! A gyilkosok és azok utódainak legnagyobb félelme pontosan ez. Minden magyarban él 56 lelke!
      Ennek és a hozzá hasonló liliputi jellemű embereknek szándékuk ugyan lehet, de gépfegyverük nincs. Számadásuk viszont lesz, az Igazságos Isten előtt.     
 

  • Despre baza de date

Centrul de Documentare ISPMN a iniţiat un proiect de monitorizare a presei pe tematica reprezentării minorităţilor naţionale. În cadrul proiectului sunt monitorizate versiunile online ale mai multor cotidiane naţionale, atât în limba română cât şi în limba maghiară.

În munca de colectare a materialelor beneficiem de aportul unui grup de studenţi ai Universităţii Babeş-Bolyai, Facultatea de Sociologie şi Asistenţă Socială, fapt ce ne oferă posibilitatea unei dezvoltări continue a bazei noastre de date.

Proiectul de monitorizare a presei doreşte să ofere celor interesaţi, posibilitatea de utilizare a acestei baze de date  în viitoare analize.